Megpróbálom elmesélni, hogy s mint kerültem IDE, a Végtelenből a Most-ba, a kintről a Bentre! Azaz önönmagamhoz, s mely nehézségekbe ütköztem! Előrebocsátom, már most, hogy nem voltak nagy csaták a világgal, a sárkánnyal is más vívott értem, míg én Csipkerózsika édes- bús-nehéz-végtelennek tűnő álmát aludtam! Igen addíg küzdöttek értem, mások, s szórták a csillámport az égből, s ami ebből a rengeteg csillogó darabkából eljutott a tudatomig az igen kevéske villanásként látszott a mély alvás közben.

De nem adták fel, és hát segítségül itt van az én örök belső bölcs Vilim, aki játékosan szabadon szárnyalt, míg a racionális elmém kereste a válaszokat!

Hol is kezdődött.....

Gyermekkoromban, mikor először néztem kívülállóként magamat, s az a kérdés merült fel bennem, hogy miért vagyok az aki, nevezzük most VILI-nek (lány Vili jó?), s milyen érzés lehet abban a másik testben.... a barátnőm mit érez, a bőrében, az ő szüleivel, az ő testében. S mi az amit lát a testén, ha magára pillant! Szereti-e ezt a földi testet, s nem lehetne-e egy napra cserélni, csak, hogy megéljem aztt, HOGY MILYEN lenne, volt és lesz! De ezt akkor még nem tudtam! S nem azért tekintettem ki az életemből, s akartam a másét, mintha nekem nem lett volna jó! De igen! Nagyon jó volt! Csodás szüleimmel még csodásabb gyerekkorban nőttem fel!

Persze már 5 évesen meginogtam, hogy akarom e ezt a földi életet, s egy mérgezés folytán kórházba kerültem, ahol a veséim leálltak, s élet-halál közt voltam. Drága szüleim imádsága oly erősnek bizonyult, hogy az állapotom váratlanul javulni kezdett, s gyors gyógyulásba kezdtem!

Eddíg voltam gyermek.

Ettől kezdve jelentkeztek a lelki gondjaim, s testi tüneteim.

Az első, hogy újra 5 éves koromtól bepisiltem. S ez végig kísért kisiskolás koromig, tán tovább is. Olyan gátlásokat kezdtem ettől táplálni, melyek a női érésemet is átformálták, s megnehezítették.

A női baj, első alkalmától kezdődően, végtelen, fájdalmak, görcsök, s ájulások kísérték, a sokak álltal jelentéktelen, átlagos eseményt!

Rengeteg magyarázatot kellett adnom a tanáraimnak, orvosoknak, minden egyes alkalommal, mikor hazakéretőztem, és igazolást kértem. Így átolvasva már látom, miért féltem mindíg tőlük, s miért gyűlöltem meg a női jegyeket. Hisz csak a baj volt velük....

Alkatom, természetesen a gátlásos félénk önmaguk köré várat építő lányokéhoz lett hasonló, kissé molett lettem, hova tűnt már akkorra a "gyári beállítás" az a végtelenül, boldog, vékony kistermetű örökmozgó kislány! Természetesen ott van még mindíg, a mai napig, jól beágyazva, pihe puha falak közé bújva, az élet igazságtalanságai, a fájdalmak elől, a gátlások börtönében.

Folyt köv........