Technikus vizsga után 1992-ben végre rászántam magamat, hogy életemben először elmenjek nőgyógyászhoz 19 éves voltam, ideje volt, hogy  nyolcadik éve tartó súlyos görcseimnek, s ájulásaimnak migrénjeimnek  okát felderítsem. S jött a diagnózis, Bal petefészekben ciszta van! Jöttek a gyógyszeres kísérletek. Még az eljegyzésünkre készültünk, már ott lebegett a lehetősége annak, hogy műteni kell. S miután az utolsó esélyem is elszállt, hogy elmúlik "magától", beletörődtem, hogy novemberre kitűzték a műtétemet, a petefészekből leszívatják a cisztát.

Sosem fogom elfelejteni a kórházi termet, az átélt félelmeket, s a mellettem rózsafűzért morzsoló nénit, aki félelmét nem tudta máshogy legyőzni, mint egész éjjel, hangosan imádkozott, fohászkodott. Kisebb műtéttel volt bent mint én, s mikor próbáltam vigasztalni, s kértem ne féljen, azt mondta:

Neked könnyű mert te fiatal vagy, de én aki sosem volt még beteg, nekem ez csapás.  Akkor még haragudtam rá, ma már nem.

Eljött a műtét, feküdtem az ágyban, s vártam mikor jönnek s visznek az ismeretlenbe. Bíztam, s féltem egyszerre.

Semmire sem emlékszem, csak mikor ébredtem ott volt az ágyamnál a párom, és édesanyám! Akkor tudtam meg, hogy míg aludtam, nem csak a cisztát vették ki de a  bal petefészkemet is. Egy világ dőlt össze bennem! Nem vagyok nő többé!- gondoltam, s sajnos a további életszakaszomat ez végig is kísérte!

Megingott bennem a világ. A műtétet követő vizsgálatok után a nőgyógyászat főorvosa azt mondta, hogy gyermekem sosem lehet. Ne is erőlködjek, hisz a szerveim "fejletlenek" és a petefészek eltávolítása után, már alig maradt esélyem.

Átsírtam egy éjszakát, és másnapra terveztem, hogy felbontom az eljegyzésemet, nem ítélem a páromat egy ilyen "fél" életre.

Mikor elmondtam a neki a döntésemet, ő teljesen felháborodott, s kérte, hogy én csak bízzam rá, hogy milyen életet akar élni, majd ő eldönti. s ha nem lehet családunk, akkor nem lesz! De ő szeret engem!

Telt az dő és másik orvos véleményét is kikértem. Esélyt látott még arra, hogy a jobb petefészkemet, ha működésre bírja, akkor  bármi lehet, de ne húzzuk az időt mert idő múlásával fogynak az esélyek.....

Összeházasodtunk, hogy a gyermekünk törvényes házasságba születhessen. 1993. márcios 13-án összeházasodtunk. A nászutat Sopronban töltöttük, és templomból templomba jártunk. Akkoriban nagyon sokat fordultam az Istenhez és Szűz Máriához! Nászútról is egy Szűz Mária szoborral, ölében kis Jézussal, s egy könyvvel tértem haza! A könyv  Szűz Máriáról szólt. Beleírtam egy dátumot. március 22-ét!

Kezelésről kezelésre, jártam. S terhes maradtam, csak én tudtam, hogy az imáim meghallgattattak, s nem az orvos volt a csodatevő!

A terhességem alatt olyan boldog voltam mint soha az előtt! Igazán áldott állapot volt!

Eljött az idő, a szülés időpontja, korábban sehogy sem tudtam elképzeli, hogy is lesz ez, nem  tudtam elképzelni, hogy meg tudom tenni, s tudok szülni.Azóta már tudom, hogy ha valamit még csak elképzelni sem tudok, akkor nem is fog megtörténni.

Nem is tudtam természetesen szülni! Csak császármetszéssel sikerült a világra jönnie csodálatos egészséges fiúnknak!

Március 22-e volt! (ezt a dátmot egy évvel korábban beleírtam egy könyvbe)

Szülés után hat héttel meg jött a vérzésem, ám a szoptatás ideje alatt újra nem, a nőgyógyászom ezt első menstruációnak vette, melyhez viszonyítva késett a vérzés, melyet kötelességének érzett időről időre mesterségesen, gyógyszerek segítségével meghozni. Minden hónapban magasabb adagolás kellett, mert a korábbi adag már nem volt elég, ez addig fajult, mikor egy receptet nyomott a kezembe, injekció-mondta. Váltsam ki, és hozzam vissza beadja. Kiváltottam a receptet és hosszasan áttanulmányoztam a leírtakat, a  BETEGTÁJÉKOZTATÓT. A nevére már nem emlékszem, de az olvasottakra igen. Az injekció többek között a 12 hetes terhesség elhajtására is alkalmas volt. Elszörnyedtem. Csak néztem, olvastam a papírt ,és kiszakadt belőlem, hogy NEEEEEEEEEEM! Már volt egy gyerekem, így könnyebb volt a döntés. De megtagadtam a további kezeléseket. Természetes gyógymódok, teák, talpmasszázs, agykontroll mind segítettek ideig - óráig. Ám ha bármilyen élethelyzet felborította a lelki békét, a  vérzés újra elmaradt. De többé hagyományos orvosnál ebben az ügyben nem voltam. Nem a tünetre volt szükségem, hanem egy működő mechanizmusra, arra hogy Nő vagyok, legyek. Ám fejben ezt a közben kiszőrösödő arcomra,  felkúszó kilókra nézve egyre kisebb esélyem volt. Maradt hát a beletörődés, és az útkeresés, mert valahol titkon mindig éreztem, hogy nem születtem betegnek, a folyamat visszafordítható.  Elvegetáltam beletörődve, önmagamat ilyennek elfogadva majd húsz évet, mire jelentkezett az inzulinrezisztenciám, és szívnagyobbodásom melynek tünete a szapora szívverés, s magas alsó érték volt. Gyakori mellkasi fájdalommal. Lepergett előttem édesapám története aki alól a megjelenő cukorbetegsége, májzsugora kihúzta a talajt a lába alól egész hátra levő életére. Én ezt nem csinálom, tudtam ha beszállok a mókuskerékbe nincs kiszállás, s mellette folyamatos műszakos jól kereső munkahelyemnek is búcsút inthetek, mely lehetővé teszi gyermekem taníttatását.  A sors most is karjába vett, és elvezetett a paleóhoz.

Féltem, hogy lesz e kitartásom csinálni  műszakozás mellett, miközben a családom a régi életét civilizált táplálkozását folytatja. De választásom nem maradt. Próba hétnek indult. Elmentem a székesfehérvári paleo központba, ahonnan sok jó tanáccsal és a legfontosabb hozzávalókkal jöttem haza. A próba hét olyan jól sikerült, hogy így maradtam paleósan. Ennek több mint fél éve.

Mi történt azóta? Eddíg 35 kg-t leadtam, vérnyomásom csodálatos, pulzusom normális, vércukrom tökéletes, energiám, vitalitásom hihetetlen jó. És amiről álmodni sem mertem, hogy   2014.03.22-én megjött  újra a menzeszem. Működök, nőként 42 évesen . s ez azóta is így megy.......

Ezúton szeretném megköszönni Szendi Gábornak a könyveket melyekkel megérthettem első körben, hogy tökéletes vagyok, csak nem ismertem magam, megtudhattam, hogy a PCOS egy létező dolog, és természetes folyamat a nyugati táplálkozás mellett, hogy nem selejt vagyok csak különleges.  S utat mutatott, mindazokkal a segítőkkel együtt, akik mellettem álltak, állnak, s tanácsaikkal kedvességükkel, mosolyaikkal erőt adtak, s tartottak bennem a családomnak, barátaimnak. Hozzásegítve  e  hihetetlen eseményhez, csodához! Hogy mit kaptam még lelkileg? Magamat, hogy hihetek magamban, a képes vagyok érzésre, a megtudok mindent csinálni, érzésre, a büszkeségre melyet végre önmagammal kapcsolatban érezhetek. A hitre melyet először nem kintről keresem mert magamban megtaláltam. A kulcsot melyet végre használhatok az életemhez!

Köszönöm szépen!

Kívánom ezt az érzést mindenkinek, aki mer változtatni, mer kilépni az elvárások kötelékéből, mer megkérdőjelezni, mert az élet itt kezdődik!