Ez a blog betöltötte a szerepét, hisz a terápiás célok, melyek miatt sor került a megírására, hol a hiba, a hol rontottam el, hol fordult ki az életem, hol , s hogy kellett volna másképp? A múltbeli tapasztalatokból, tanulni, az okos más kárán, én legalább a sajátomból szerettem volna. Sokat töprengtem miért hagytam ott akkor évekkel ezelőtt félbe. Pont ott a felnőttkoromnál, ott ahol minden döntésemet magam hoztam, ahol már minden eseményért melyet tettem, beleegyeztetem, terveztem az mind mind számon kérhető  lett. Hisz felnőtt vagyok! Sokáig nem tudtam ezt felvállalni, a döntéseim következményeit, a hangzatos szavak mögött sokszor elvész a gyakorlatba ültetés. Tudatosság, következetesség. A gond inkább az, hogy mindig a sodródás élményt éltem meg, hiába jártam "személyiség fejlesztő" tanfolyamra, ismerkedtem a felsőbb világokkal, vallás, agykontroll, belső béke. Az életem eseményei váratlanul toppantak be, "kívülről" .

De mégis itt vagyok. boldogan, felnőtt 20 éves fiammal, és a blogból megismert párommal 26. éve élünk, vállalva együtt a nehézségeket, az örömöket, s tesszük a feladatokat. melyek megoszlanak mikor, hogy. Hisz voltam eltartott, és lettem eltartó, voltam fenntartott, és lettem fenntartó. Kerestem a támaszt, és nyújtottam a támaszt. Együtt jöttünk erre a felnőtt életre, közösen keresve benne magunkat, a célunkat.

Sokszor volt elég, mikor megérintett egy másik élet szele, mikor erős voltam ,és hittem abban, hogy többre vagyok érdemes. Ezek a pillanatok szégyenkezéssel töltenek el. Hisz a gyengeségeimmel, betegségeimmel, mániáimmal mindig egyetlen ember fogadott el igazán. Jobban mint én saját magamat. Hálás vagyok érte végtelenül. Miért ma? miért most? nem ma, és nem most, talán most olvastam el sok év óta először, az emlékezéseimet, ahogy én látom, láttam, megéltem. Persze szubjektív, hisz csak az egyik oldal élményei kerültek ide. De alakítottak, vezettek, űztek, hajtottak előre, egy cél felé. Korábbi írásokból kiderül, hogy betegségem korai szakaszában az életemben kialakult, s rányomta a bélyegét a sorsomra. De ez volt a fő mozgatórugó, ami kerestette velem a megoldást.  Ettől vagyok az aki!

Hogy a megoldás megvan-e? IGEN! Megvan, ám erről kicsit később. Még korai. 

A sors azóta is mellettem tartja a világ legjobb barátnőjét, aki nélkül nem ment volna épp úgy ahogy férjem nélkül. Ők, akik összeszedtek, bíztak bennem, bíztattak és szeretnek, úgy ahogy én csak rövid ideje vagyok erre képes!!!!