Ébredés

A "LÁSS VISSZAFELÉ" kiszakítja a lelket saját mágikus igézetéből, új szemet és új szívet kölcsönöz, és a sorsformálás ISTENI hatalmát visszaadja neki. /MÜLLER PÉTER/

Családalapítás

2009. szeptember 15. 17:55 - ébredő

Innen indultam.

Megingott bennem a világ. A műtétet követő vizsgálatok után a nőgyógyászat főorvosa azt mondta, hogy gyermekem sosem lehet. Ne is erőlködjek, hisz a szerveim "fejlettlenek" és a petefészek eltávolítása után, már alig maradt esélyem.

Átsírtam egy éjszakát, és másnapra terveztem, hogy felbontom az eljegyzésemet, nem ítélem a páromat egy ilyen "fél" életre.

Mikor elmondtam a neki a döntésemet, teljesen felháborodott, s kérte, hogy én csak bízzam rá, hogy milyen életet akar éni, majd ő eldönti. s ha nem lehet családunk, akkor nem lesz! De ő szeret engem!

Ekkor mégkomolyabbra fordult az építkezésünk. Telt az dő és másik orvos véleményét is kikértem. Esélyt látott még arra, hogy a jobb petefészkemet, ha működésre bírja, akkor  bármi lehet, de ne húzzuk az időt mert idő múlásával fogynak az esélyek.....

Összeházasodtunk, hogy a gyermekünk törvényes házasságba születhessen. 1993. márcios 13-án összeházasodtunk. A nászutat Sopronban töltöttük, és templomból templomba jártunk. Akkoriban nagyon sokat fordultam az Istenhez és Szűz Máriához! Nászútról is egy Szűz Mária szoborral, ölében kis Jézussal, s egy könyvvel tértem haza! A könyv  Szűz Máriáról szólt. Beleírtam egy dátumot. március 22-ét!

Kezelésről kezelésre, jártam. S terhes maradtam, csak én tudtam, hogy az imáim meghallgattatak, s nem az orvos volt a csodatevő!

A terhességem alatt olyan boldog voltam mint soha az előtt! Igazán áldott állapot volt!

Édesanyámnál laktunk egy kis szobában, ott vártuk a gyermekünket, András rengeteget dolgozott mind a házon, mint pedig a munkahelyen. De az örömünket semmi sem befolyásolhatta. néha még elöntött a szomorúság, ha édesapámra gondoltam, de hittem, hogy velem van!

Eljött az idő, a szülés időpontja, korábban sehogy sem tudtam elképzeli, hogy hogy is lesz ez, nem  tudtam elképzelni, hogy meg tudom tenni. Azóta már tudom, hogy ha valamit még csak elképzelni sem tudok, akkor nem is fog megtörténni.

Nem is tudtam természetesen szülni! Csak császármetszéssel sikerült a világra jönnie csodálatos egészséges fiúnknak!

Március 22-e volt! (ezt a dátmot egy évvel korábban beleírtam egy könyvbe)

Itt kicsit felgyorsultak az esmények, nem is tudom hogy mi történt velem, próbáltam összeszedni a gondolataimat, az utána elkövetkező eseményekről, de annyira a családomnak szenteltem a figyelmemet, s nem is tudom, mi volt velem az idő alatt.  Kisfiam 3 éves sem volt még, mikor anyósomat baleset érte, kizuhant a vonatból, és szörnyet halt. Nehéz időket éltünk meg. Férjem szíve is akkor keményedett meg, ritkán engedett utat a könnyeknek, s erősnek kellett mardnia, hisz édesapja alól kirántotta a talajt az élet, s nem tudott magával mit kezdeni az erős határozott feleség nélkül. Elkezdte leépíteni magát. Párom volt az egyetlen aki erősen próbálta őt visszarántani a mindennapokba, ideig órig sikerült is. Az alkoholról is néha néha lemondott, de sajnos úrrá lett rajta a gyengeség, az elhagyatottság. Rövid időn belül követte a feleségét. 2, 3 év alatt megölte magát.

Így maradtunk magunk. Istennek Hála, édesanyám itt van nekünk, de csak egymásnak vagyunk egyedül a világban! Mégis boldogan.

Már többször írtam az építkezésről, az iskola évek kezdetére készült el a házunk. Csupa természetes anyagokból, vályogból mi magunk vetettük a téglákat, minden ajtót, ablakot, a férjem készített el saját kezűleg, a tetőt, belső pucolásokat, csempézést mindent ő maga csinált.

Ezért is készült lassan, hisz soha olyanért nem fizettünk amit sajátkezűleg is el tudott készíteni. Az első szakember a villanyszerelő, és fűtésszerelő volt! Soha ilyen szorgalmas, csodálatos emberrel nem találkoztam még mint a férjem! Pedig szüleim is szorgalmas becsületes, dolgos emberek voltak, de András már megszállottan dolgozott, küzdött értünk!

Végre beköltöztünk! Mikor gyermekünk iskolába ment, addígra már az új házban laktunk.

Sosem felejtem el. Nem voltak még ajtók, az emeleten, az ablakokon, nádrolók voltak, és a forró nyár ellen úgy védekeztünk, hogy ágyruhahuzatot, és terítőket akasztottunk fel az ablakokra.  De már a sajátunkban voltunk. Egyetlen pici szobából jöttünk, s onnan az egész lakást be tudtuk rendezni. Nem is értem máig sem, hogy hogy tudtunk elférni olyan kis helyen. De hát sok jó ember kis helyen is elfér!

Sokat aggódtam, hogy édesanyámat egyedül hagytuk, mi lesz vele! Persze csak helyrajzi kérdés, hogy hol alszunk mert igazán egyedül sosem maradt! Szerencsére közel is lakunk, és hát ugyanúgy egy család vagyunk.

Csak egy fogaskerék voltam a gépezetben, egy hajtókerék, de önálló életem még itt nem volt. Feleség s anya lettem. De ki vagyok én......? Itt még nem tudtam....

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ebredo.blog.hu/api/trackback/id/tr281384450
süti beállítások módosítása